HTML

Példátlan: Demszky egyeztet!

2009.03.13. 09:01 méz

Miután elvesztette egytagú többségét a fővárosi koalíció, a főpolgármester három ellenzéki frakcióvezetővel találkozott, hogy támogatásukat kérje a költségvetéshez. Demszky Gábor egyenként akart beszélgetni velük, erre azonban a Fidesz nem volt hajlandó. Az ellenzék a 2009 utáni stabilitás garanciáit akarja viszontlátni a büdzsé számsoraiban.

Példátlan esemény következett be a városházán: Demszky Gábor főpolgármester kedd délután telefonon hívta fel Tarlós Istvánt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetőjét, hogy egyeztessenek a költségvetésről. Szerdán reggel találkoztak is, Tarlós azonban csak azzal a feltétellel fogadta el a meghívást, ha az MDF és a KDNP frakcióvezetője is jelen van a megbeszélésen.

A főpolgármester ebben a ciklusban, vagyis az eltelt két és fél évben egyszer sem ajánlott előzetes egyeztetést, de 2002 és 2006 között se invitálta dolgozószobájába az ellenzéket.

A történelminek nevezhető telefonhívás az után történt, hogy az ügyészség közölte, Hunvald György, a szocialista frakció tagjának előzetes letartóztatását nyárig meghosszabbítja. A 67 tagú Fővárosi Közgyűlésben a koalíciós mandátumok száma ezzel 34-ről 33-ra olvadt, a főpolgármester ellenzéki támogatás nélkül nem képes biztosítani a költségvetés elfogadásához szükséges, legalább egytagú többséget.

Tarlós István a megbeszélésről távozva a Magyar Hírlapnak arról számolt be, kiindulási alapnak lehet tekinteni a találkozót. "Abban maradtunk, hogy a további egyeztetéseken is részt veszünk, és ott leszünk a március 16-i rendkívüli közgyűlésen, ahol – az ígéretek szerint – a költségvetést ki fogjuk beszélni. Addig kapunk alapadatokat arról, hogy a 2009-es éven túlmutatóan is kiszámítható legyen a főváros pénzügyi helyzete."

Hozzátette: az ellenzék nem az egyes költségvetési sorok kicserélést kezdeményezi, hanem a büdzsé egész szerkezetén változtatna. Elsősorban a működési eredmény elérésére, a BKV finanszírozására, illetve a küszöbönálló, 33 milliárd forintos hitelfelvétel hosszú távú hatásaira kíváncsiak. "Létezik olyan költségvetés, amit el tudunk fogadni" – jelentette ki Tarlós István.

"Az MDF a tárgyaláson a bevételi oldal reálisan elérhető adatait kérte számon a főpolgármestertől" – emlékezett vissza kérésünkre a párt frakcióvezetője, Hock Zoltán. "Mutassa be a 2009-ben kötelezően ellátandó közfeladatok, a mindenképpen folytatandó beruházások költségeit, majd nézzük meg, hogy a városnak egyáltalán marad-e pénzügyi mozgástere" – mondta a frakcióvezető.

Bagdy Gábortól (KDNP) megtudtuk, konkrétumok nem hangzottak el a városvezetés részéről. "Nem szabad csak az ez évi költségvetésben gondolkodni, közös jövőképre van szükség. Ha sikerül ilyet kialakítani, közös költségvetése is lesz a fővárosnak. Nem húzogathatjuk a döglött lovat egyik évről a másikra. Ennek véget kell vetni" – jelentette ki. Előrelépésnek tekintette viszont, hogy nem múlt évi, hanem idei számítások alapján készült adatokat kaphatnak, ami a fővárosi cégek, köztük a BKV eredményét is tartalmazza. A szerdai egyeztetés azonban még nem jelenti azt, hogy az ellenzék hétfőn megszavazza a költségvetést. "Kicsit késő a kezdet, nagyon lassú, munkaigényes folyamat kezdetén állunk" – mondta Bagdy.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bp24per7.blog.hu/api/trackback/id/tr51999507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása