HTML

Demszky lemond Budapestről

2009.03.07. 11:46 méz

Nem indulna a 2010-es főpolgármester-választáson, inkább Európai Uniós képviselő lenne a jövő évi országgyűlési voksolás után Demszky Gábor. A városvezető Szent-Iványi Istvánnal cserélne helyet Brüsszelben, ám ehhez két választást is sikerrel kell vennie az SZDSZ-nek.

A budapesti városháza helyett 2010-től az Európai Unióban dolgozna inkább Demszky Gábor – tudta meg a Zoom. A főpolgármester az SZDSZ mostani Európai Parlamenti választási listájának előkészítésekor rukkolt elő terveivel, amelyben meglehetősen sok buktató lehet.

A fővárost 1990 óta irányító politikus azt tervezi, hogy ha a szabad demokraták sikerrel veszik a júniusi EP-, illetve a jövő tavaszi általános választásokat, akkor helyet cserélne a most nyáron Brüsszelbe delegálni kívánt Szent-Iványi Istvánnal, a párt EP-listájának vezetőjével.

Demszky úgy kalkulál, hogy pártja egy helyet szerez az uniós voksoláson, míg ő maga befutó helyet kér (és minden bizonnyal kap) majd a liberálisok listáján a jövő évi általános választásokon. Ha mindkét esetben sikerül az SZDSZ-nek megugrania az öt százalékos bejutási küszöböt, életbe léphet a főpolgármester forgatókönyve.

Eszerint Szent-Iványi brüsszeli állásért cserébe ő majd felajánlja megszerzett helyét a magyar Országgyűlésben. Egyelőre – a választási eredményeken túl – kérdéses, hogy Szent-Iványi belemenne-e a váltásba, hiszen a párt volt parlamenti frakcióvezetője jól érzi magát Brüsszelben.

A főpolgármester mindenestre biztosra ment: információink szerint a párt EP-listájáról éppen azon volt a legnagyobb vita, hogy a végül harmadik helyet kapott Demszky megelőzze a párt jelenlegi másik EP-képviselőjét Mohácsi Viktóriát, aki negyedik lett. (A második helyet kapott Béki Gabriellának nincsenek brüsszeli ambíciói.) A városvezető ezt azért tartotta fontosnak, hogy véletlenül se merüljön fel annak lehetősége, hogy ha Szent-Iványi bele is megy a cserébe, ne ő kerüljön ki a helyére.

Liberális forrásaink ugyanakkor ez utóbbit felesleges túlbuzgóságnak nevezték, miután a megüresedő EP-képviselői helyeket nem a lista sorrendjében töltik be, hanem a párt országos tanácsa dönti el, ki utazhat Brüsszelbe, s miután több szempontból nézve Demszky még ma is "nagyhatalom" az SZDSZ-ben, felesleges erőharcot folytatott.

Demszkytől egyébként nem áll távol az EP-képviselőség gondolata. 2004-ben már mandátumot szerzett Brüsszelben, de végül összeférhetetlennek találták uniós munkáját a főpolgármesteri poszttal, így döntenie kellett melyiket tartja meg, s a város vezetése mellett döntött.

A politikus már többször bejelentette azt is, hogy 2010-ben nem kíván újra indulni Budapest főpolgármesteri posztjáért, bár vannak arra utaló jelek is, hogy álláspontja nem egészen kőbe vésett. Azt egyelőre nem tudni, hogy ha az SZDSZ a két választás közül valamelyiken elbukik, vagy Demszky terve például Szent-Iványi ellenállásán elvérzik, akkor mégis megméretteti-e magát a jövő évi önkormányzati választásokon.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bp24per7.blog.hu/api/trackback/id/tr35987046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása