Magyarország rendezi meg jövő kedden a Nabucco-gázvezeték megvalósíthatóságával foglalkozó nemzetközi csúcstalálkozót, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezett; a csúcstalálkozón Budapest olyan nyilatkozatot kíván elfogadtatni, amellyel a résztvevők megerősítenék elkötelezettségüket a Nabucco-projekt mellett.
A csúcstalálkozó idején várhatóan 17-20 delegáció közlekedik majd Budapesten, ennek következtében ideiglenesen forgalomkorlátozásokra kell majd számítani.
A tanácskozás megnyitója a Parlament felsőházi termében lesz, a zárt tanácskozásra és a záróbeszédre már a Magyar Tudományos Akadémia épületében kerül sor, ahol Gyurcsány Ferenc elnököl majd - közölte Budai Bernadett.
A kormányszóvivő emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezése hűen tükrözi hazánk elkötelezettségét az Európai Unió, benne Magyarország energiabiztonságát erősítő Nabucco gázvezeték megvalósítása iránt.
A magyar és az európai energiapolitika első számú prioritása az ellátásbiztonság növelése, az egyoldalú energiafüggőség mérséklése, az alternatív ellátási útvonalak biztosítása - mondta Budai Bernadett, hozzátéve, hogy ennek a törekvésnek ad még nagyobb aktualitást a közelmúltban lezárult gázkrízis.