A küszöbön álló tavaszhoz hozzátartozik a nagytakarítás. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. idén február végén kezdi meg a lomtalanítást, melynek keretében idén is begyűjtik a háztartási veszélyes-hulladékot. Ez évtől a közlekedés zavartalanságát a BRFK biztosítja.
A Budai Vár környékén kezdte meg a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.) az idei lomtalanítást, majd folytatódik a munka a többi kerületben is. Hogy a pestieknek mikor és hová kell kitenniük feleslegessé vált holmijaikat, arról a cég levélben értesíti a háztartásokat. A tavalyihoz hasonlóan a rend mielőbbi helyreállítása érdekében a fővárost több mint 150 körzetre osztja a vállalat, a Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig folyamatosan ellenőrzi a lomtalanítás helyszíneit, hogy az esetleges szabálytalanság miatti balesetveszélyes helyzeteket elhárítsa.
A közterület-fenntartók 2008-ban több mint 430 ezer köbméter lomot szállított el – 14 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. A lakossági veszélyes hulladékokat is első ízen tavaly szedték össze. Ezen akció általános sikerére való tekintettel a vállalat idén is gyűjtőpontokat létesít a sütőzsiradék, a festékmaradék, az oldószerek, a hígítók, a szárazelemek, az akkumulátorok, az elektronikai hulladékok, a gumiabroncsok és a szórópalackok számára. Az éves rendes lomtalanítást a hulladékdíj tartalmazza, ezért tehát nem kell külön fizetni.